Az egyik legnagyobb öröm számunkra, amikor látjuk, hogy megrendelőink fejlődnek, új célokat tűznek ki maguknak, és ezen célok megvalósításához a mi közreműködésünkre is számítanak.
Az idei év szezonjára készülve szerencsésnek tartjuk magunkat. Két olyan nagyobb volumenű projektben is részt vehettünk, mely az idei év csúcsidőszakára, velünk együtt építkezve több új termék bevezetését is megcélozta.
A két iparág szorosan kapcsolódik, de mégis más az irány, más a célpiac, mások a fontossági sorrendek a csomagolóanyagokhoz kapcsolódó igények vonatkozásában is.
Büszkék vagyunk arra, hogy több éves munkánk gyümölcseként az itt példaként említett magyarországi vevőnk immáron duplájára emelte termékei számát, ezzel kiszélesítve célpiacát. Ezáltal egyre növekvő csomagolóanyag igénnyel, faltkarton, használati utasítás és címke termék típussal változatosabbá téve munkánkat.
Az pedig, hogy Magyarországon kívül élő magyarok bíznak ránk egyedi igényeket, már a formai tervezés stádiumában, különleges kihívás számunkra.
Azért dolgozunk, hogy a feladatok elvégzéséhez való mindennapi hozzáállásunk bárhol a világon megállja a helyét, akár közvetlenül csomagolóanyag igény megvalósításával, akár közvetetten úgy, hogy az előállított csomagolások bármely országban megvalósítsák a hozzájuk fűzött reményeket mind termékvédelem, mind megjelenés vonatkozásában.