Élő termékek csomagolása – tervezéstől a kivitelezésig

Printroom Bejegyzések Élő termékek csomagolása – tervezéstől a kivitelezésig

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen az idei, 2023. évre is jutott olyan feladat bőven, mely új termékek csomagolásának megtervezésére irányult.

Megtiszteltetésnek vettük, hogy kezdő vállalkozással együtt dolgozva tudtunk egy olyan komplex megoldással szolgálni, mely bízva piaci lehetőségeikben, hosszú távon szolgálja majd a végfelhasználók mindennapi egészségét.

A feladat sokszínűségét mutatja, hogy a különböző termékek egységesített csomagolási igénye mellett, figyelembe kellett vennünk, hogy:
– diverzifikált kereskedelmi csatornákon megy az értékesítés,
– így mindegyik csatornával kompatiblis megoldásra volt szükség,
– az egyedi termékcsomagolásoknak tökéletesen illeszkednie kellett minden gyűjtő megoldásba,
– a gyűjtő csomagolásokat helytakarékosnak és praktikusnak kellett terveznünk,
– a különböző gyártási technológiák végeredményét látvány szinten összhangba kellett hozni.

millerpack-egyedi-tervezes

Az alkalmazott nyomdai gyártási technológiákkal szemben rendszeresen felmerülő igényeink már korábbról megoldásokkal szolgáltak felénk ebben a projektben. A kiinduló méreteket, és a további elvárásokat alapul véve összesítettük az igényeket, felmértük a leginkább alkalmas gyártási technológiákat, melyek közül mind alapanyag tekintetében, mind kapacitásban az került kiválasztásra, mely egyrészt legjobban szolgálta az elvárt végeredményt, másrészt pedig a leginkább költséghatékony lehetőségeket kínálta.

Köszönjük a lehetőséget és a bizalmat!

További híreink

2025. év – mi így indulunk neki
A csomagolóanyagok környezetünkre gyakorolt szennyezése olyan léptékeket öltött az elmúlt 20 évben, mely rendkívül nehezen
Tudatosan megerősített vevői kommunikáció
A 2024-es évünk a pozitív megrendelői visszajelzések vonatkozásában kiemelkedő intenzitással zárul, mely elsősorban év elején
reDUObox – az önzáró megoldás
Legújabb termékcsaládunk olyan megoldást kínál felhasználóinak, mellyel ragasztószalag vagy bármely ragasztóréteg nélkül biztonságosan zárható a